Írta: mendimendi | november 25, 2010

“Isten vezetése alatt” – Részletek Édesapámtól…

… aki mindig a lehető legjobb példával járt előttünk, gyermekei, felesége, a családja előtt. És azon emberek előtt, akiknek életútja keresztezte az övét. Édesapám, Koncz Imre egyszerű, de korántsem mindennapi tanítást és élet-alapot nyújtó tanyasi környezetben nőtt fel. Amit kapott, az örökre meghatározta viszonyulását, és azt hogy mi, a gyerekei miként lépünk kontaktusba a körülöttünk lévő dolgokkal, és miként helyezzük el magunkban azokat a megfelelő helyekre. Azt hiszem, joggal mondhatom magam szerencsésnek, hogy olyan környezet és emberek határozták meg a mindent eldöntő és mindenre kiható konkrét gyermekéveimet, amelyet és akiket most bemutathatok “Apa” élő-szakdolgozatának segítségével… Amelyet néhány éve, munkanélküli időszakában, 3 gyerek mellett, szinte erőn felül produkált… Isten vezetése alatt…

Részletek Koncz Imre, Isten vezetése alatt - Mindennapi vallásos élet a Szőrháti tanyákon című írásából. 1.

„A parasztember temploma kint volt a mezőn, a szántóföldön, a nagy kerek ég alatt, ahol nappal sárgán izzó napot figyelte, éjszaka, pedig az ezüst ösvényen fénylő holdat és a csillagokat. Látta a Tejutat, „Csaba királyfi csillagösvényét”. Tudta, hogy erre az útra egykor neki is rá kell lépni és elmenni. Nem volt benne rettegés a halálfélelemtől. Az elmúlást éppen olyan természetesen fogta föl, akár a születést. Akkor már hagyott maga után termékeny utódokat, és ha gyermekei ragyogó szemébe nézett, e legmagasztosabb templomba látta meg az Istent… … a paraszt ember a hitét otthonába gyakorolta…”

”A paraszt ember sokkal bölcsebbnek bizonyult sok teológiai tanításnál. Amikor kiment a határba, esőt váró szemmel fölnézett az égre, fölvette termést adó földje rögét és ujjai között szeretettel morzsolta; megsimogatta igát húzó lovát, kalapjával merített a kútból, ha szomjas volt; nem kérdezte hol az Isten, mert tudta, hogy ott van vele, körülötte.”

“Folytatjuk”… :)

Megjegyzés:  A kis kép nagybátyám, Koncz Sándor grafikája, aki tudományos kutatásai révén nagyon mélyre ásta magát a tanyasi iskolaélet történetébe.


Válaszokr

  1. szia Andi!

    Nagyon kívácsian várom, hogy “folytassuk”
    A rajzról nem tudsz egy nagyobb felbontású fotót felrakni? Jó volna közelebbről látni ezt a “vonalkezelést”

    Z


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.