Üzenet magamtól magamnak (És ha Valaki úgy érezné, neki is szólnak a sorok, ez esetben -> Üzenet minden valamirevaló Valakinek, aki éppen olyan ÖNmagát vesztettnek érzi magát, amilyen mostanában én vagyok…) :
„Ha egy embert megértenek, akkor az az ember tartozik valahova.” (Rogers)
Az elfogadással rengeteget küszködünk. Sokan úgy érzik, hogy senki sem érti meg őket, nem tartoznak senkihez, semmihez… Hiányzik a valódi elfogadás!
Azt mondjuk: törődök vele, figyelek rá, sajnálom, ajándékot hozok, tolerálom, együttérzek vele, elnézek neki dolgokat… de belül érezzük, hogy ezek csak elfogadás-hazugságok… Kérdezem magamtól és talán más is magától: Tudsz elfogadni , tudsz szeretni?
Rádöbbentem, hogy nagyon sok tanulni-(,ÚJRAtanulni- vagy átismételni-) és helyrehoznivalóm van! Főleg, hogy egyre gyakrabban érzem azt, hogy nem jó úton járok… Lelki értelemben…
Tisztában vagyok vele, hogy a MÁSelfogadás-probléma melegágya és gazdag táplálója az ÖNelfogadás-KOMOLY és SÚLYOS problémája, amely mindenre kihat… Tiszta sor és mégsem vagyok képes tenni ellene! Újra és újra elbukok. Valami rettenetes zavart érzek az erőben… Abban az erőben, amely az Istentől eredő Valódi Erő! Amely minden embert helyre tesz… Istennel, önmagával, másokkal! Remegek, ahogy gépelek, mert tudom, hogy mi a baj és mégis megbénítva érzem magam… Ez szörnyű érzés! A saját magam által felhúzott és apránként tovább építgetett rácsok mögött élem furcsa börtönéletem… Nem vagyok önmagam… De hiányzok… magamnak! (És talán másoknak is…) Szükségem van arra a valódi és különleges ÉNmagamra, akinek a bőrében olyan jól és magabiztosan tudok létezni! Szükséged van arra a valódi és különleges ÉNmagadra, akinek a bőrében olyan jól és magabiztosan tudsz létezni! És Így Tovább…
Nem lenne jó még mélyebbre csúszni a lejtőn, mert egyre nehezebb lesz a kiút onnan… A gödör legmélyén már nem lesznek fűszálak sem, amikbe kapaszkodva, szép lassan feljebb lehet kerülni az embertelen mélységből… Most még van lehetőség változtatni! Hallom? HalloD? HALLJÁTOK?
És hogy mi a legborzasztóbb?… Hogy volt idő, amikor 100%-os ÉNmagam voltam. Szeretnék ismét olyan lenni! De amikor újra és újra elhatározom, hogy véget vetek az eddigieknek és újra vágyott ÉNformát öltök, akkor mintha egy belső hang azt mondaná, hogy ne változtass, nem lenne őszinte és különben sincs elég erőd hozzá… Szeretném Isten legvalódibb és igazán megtisztító erejét megtapasztalni, hogy a rossz oldal ne tudjon többé eltántorítani!
Úgy érzem kezemben a kulcs, és azt is tudom, hogy kell használni, de mégis bénult vagyok… Rabláncok által… Talán sokaknak ismerős az érzés…
A kérdés és a válasz is egyben: Tudsz elfogadni , tudsz szeretni? Ha tudsz elfogadni, tudsz szeretni akkor minden pályájára áll!
A személyiségedben lerakódott fájdalmak, sérülések, sértődés, csalódás, harag, irigység és becsapottság érzései elzárják ezt a mély folyamot. Tanulj meg szeretni, tudatosan áradni és meleget adni magadnak és másoknak! Szeresd a világot, szeresd magadat, szeresd az életedet! Fogadd el Önmagad olyannak, amilyen vagy! Szeresd a sorsodat, a testedet, a tulajdonságaidat, mert szeretetre méltó vagy, szerethető vagy! Szívünkben lágynak és nyitottnak kell lennünk, különben sohasem költözik be oda az élet öröme. Minél jobban érezzük magunkat, annál elfogadóbbak (befogadóbbak, megértőbbek) vagyunk. [És fordítva!] És közben légy hálás mindenért, amid van, és amit még szeretnél elérni…
És van Isten az Égben, aki azt mondja:
” BÖLCCSÉ TESZLEK ÉS MEGTANÍTALAK TÉGED AZ ÚTRA, A MELYEN JÁRJ; SZEMEIMMEL TANÁCSOLLAK TÉGED.” Zsoltárok 32:8
Üzenet vége!
