Napok óta készülök egy bizonyos komment megírására. Mostanra legalább eljutottam odáig, jelenlegi zaklatott korszakom <Picassonak meg Kék-korszaka volt…;)> ingerült testi/lelki csapongásai közepette, hogy megszületett, történjen mindez egy egyedi formációban: Egy sajátblogbejegyzés-válaszkompozícióval. {Ismét egy új, Andreás szóösszetétel. Köszönjük..;)} Azonban fogalmam sincs, hogy is öntöm olvasható formába, amit gyors és kavargó röptében egy értelmezésnyi időre sem tudok magamban lefogni. De azt vallom [Most legalábbis..] , hogy “evés közben jön meg az étvágy”. Így hát, “hűbele Balázs”, azaz Andrea…;)

Nehéz bármi újat is írni olyankor, amikor előzőleg már volt valaki, aki nagyobb hozzáértéssel fogta be azokat a szavakat, amelyek tolmácsolásával mondanivalójának lényege félelmetes közelségbe kerül. Szinte érezni a Változás Szelének fagyasztó és egyszerre melegítő hatalmát az emberi beltakarón.

A “Változás Szele” az emberi élet menete. Az a ritmus, amelyet az élő lélek kapott, fizikai valójával együtt jár azon a bolygón, amelyen tudatára ébredt, vagy amely planétán remélhetőleg tudatára fog ébredni…

A Teremtő nem egy vegyes kiállítás örök mozdulatlanságra ítélt elemének szánt bennünket, amelyet néha leporolnak, hogy aztán újra néma állandóság közepette hordozzák a változásra tervezett mindennapokat. Azt szeretné, ha hagynánk, hogy azáltal, hogy kimerünk lépni abból a kényelmes „jólmegszokott” magunkgyúrt biztonságérzet-látomásból, nekünk adja a legjobbat. Azt a legjobbat, amit Ő ingyen kegyelméből a legkedvesebb teremtményeinek tartogat. Azoknak a teremtményeknek, akikért a kezdeteknél a porba nyúlt és olyan alkotói energiákat mozgósított, amelyek a nagy alkotófolyamat, a Teremtés korábbi „Szólt és meglett!” varázsszavas szakaszaiban ismeretlenek voltak. Mindezt az emberért. Értünk.

Értünk, mozgásra, változásra megalkotott piros sárkányokért.

Hiába harcolsz a szél ellen, úgyis fúj…  Ha hagyod magad ringatni, könnyebb dolgod lesz. Hát hunyd be a szemed, Kis Piros Sárkány és érezd a szelet. Azt a szelet, amely kisöpri az Avas-Régit és Friss-Újat hoz. Azt a szelet, amelyet Valaki Változás Szelének keresztelt. De azt a szelet, aki a változással tiszta levegőhöz juttat.

- Hallod, Andrea?! – szólt az Úr egy segítségért kiáltóhoz a tömegből, akit az egyszerűség kedvéért most nevezzünk Andreának. De tetszés szerint behelyettesíthető bármilyen név. Bernadett, Dávid, Dorottya, Erzsébet, Gabriella, Imre, Krisztián, Mária, Mihály, Philippe, Zoltán…

- Hallom. És nem akarok félni az Újtól. – Mondta csüggedten, leszegett fejjel az ember…

- Csak hívd az Ő nevét és nem kell, hogy félj! – suttogta a Teremtő azon a legkedvesebb hangszínen, amelyen mindig szólongatja a rémült, nyájtól elkóborolt bárányokat.

- Kinek a nevét? Nem tudom… Nem emlékszem… – remegte a bárány.

- Tudod jól. Csak koncentrálj! – zengett a léleksimogatás.

- Tudom Uram! Tudom, de minden olyan bizonytalan. Félek… – törölte könnyeit az ember.

- Ne félj. Add a kezed…  „Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki a jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41:13)

És az ember szorosan fogta jobbjával Teremtő Ura kinyújtott kezét. Többé nem akarta elengedni. Többé nem akart félni.

És élvezte a Szelet!

És várta az Újat!

Végezetül pedig álljon itt annak a blogbejegyzésnek a linkje, amelyre ezen sajátblogbejegyzésült komment életrehívódott. Ami és ha íróját tekintem, Aki nélkül mindez, igaz közhellyel élve, de nem jöhetett volna létre^^:

http://fenyvesidavid.wordpress.com/2009/05/18/elfujja-a-szel/